30.09.2019

Állatok világnapja

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Ön is sokat tehet az állatokért: első és legfontosabb, hogy csökkentjük a műanyagpalackok számát, vagyis kevesebb műanyagpalackos terméket vásárlunk. Így enyhíthetjük napjaink legégetőbb problémáját a műanyagkérdést, amely óriási hatást gyakorol az állatvilágra.

Erre kiváló megoldás egy víztisztító: https://www.luxinternational.com/hu/termek/waterguard-premium-viztisztito/132

Hiszen egy korábbi bejegyzésben is szerepel nincs jobb innivaló mint a tiszta víz: https://www.luxinternational.com/hu/blog/ha-sokaig-akar-elni-lehet-hogy-jobb-ha-nem-uditot-iszik/572

 

 

 Forrás:wwf.hu