15.11.2018

Interjú Csepregi Évával

Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője személyében egy kedves és kiegyensúlyozott művésznőt ismerhettünk meg, amikor egy szentendrei étteremben beszélgettünk vele. Éva mindig arra vágyott, hogy Szentendrén élhessen és nagyon boldog, hogy ez meg is valósult.

1972-ben a Ki mit tud?- ra összeállt a „Kócbabák” vokál együttes, mely kapcsán Csepregi Éva neve ismertté vált, majd idővel a Neotonhoz csatlakozott.

 

A magyar piacra mivel sikerült betörni?

1979 végén megjelent a Napraforgó című lemezünk, ami itthon hirtelen a slágerlisták élére juttatta az együttest. A Santa Maria, Ha szombat este táncol vagy a Hegyirabló ismert slágerek lettek.

 

Külföldön is hamar ismertté vált az együttes.

1980 elején elkészült a Napraforgó című lemez angol nyelvű változata, ami megjelent Spanyolországban, Japánban, az NSZK-ban, Dániában, később Mexikóban, Brazíliában és Dél-Koreában is. A legnagyobb siker pedig, ami a lemezeladást illeti Spanyolország és Távol-Kelet volt.

 

Ezekbe az országokba turnéra is mentek a lemezekkel?

Javarészt igen. A legeseménydúsabb éveink a 80-as évek voltak, annak ellenére, hogy a szocializmusban nem volt egyszerű utazni, de mi nagyon sok helyen turnéztunk. Hálás vagyok, amiért kétszer is eljutottam például Kubába ebben az időszakban, ami nagyon megtetszett nekem, oda szívesen visszamennék újra. Utólag ilyenkor egy kicsit az ember hiányolja, hogy nem készül annyi fotó, de ugyanakkor, ha mindent le akarnánk fényképezni, akkor lemaradnánk a pillanatokról.

 

Nagyon sok fellépést vállal a mai napig. Mikor van ideje pihenni?

Szerencsések vagyunk, mert már a jövő évi naptár január hónapja is tele van, de a február hónapot szabadsággal fogjuk tölteni. Majd elutazunk pihenni, feltöltődni egy kicsit.  

 

Addig pedig minden hétre jut valami, ahogy a facebookon is látni a koncert ajánlókat és a koncertekről készült felvételeket.

Igen, próbálok lépést tartani az online alkalmazásokkal, a social mediával. De alapvetően azt gondolom, hogy ehhez a fiatalok sokkal jobban értenek, mint én. Nekik a megosztás egy kifejezési mód is.

 

Szerencsésnek mondhatja magát, hogy a fiával, Dáviddal nagyon jó a kapcsolata.

Igen, nagyon jól megértjük egymást Dáviddal és nagyon szuper, hogy ennyire közel lakik hozzám. Az élő koncerteken pedig Ő is velünk zenél, de van egy saját zenekara is. 26 évesen egy önálló felnőtt férfi, sok mindenben kikérem a tanácsát, főként, ha műszaki cikkekről van szó.

 

Dávid mutatta be Önnek a Lux termékét, az S115-ös mélytisztító porszívót.

Szeretjük a minőségi termékeket, amelyek lehet, hogy magasabb árkategóriát képviselnek, de tudják azt, amit ígérnek, és hosszú ideig kiszolgálnak. Fontos számunkra, hogy halljunk pozitív tapasztalatokat egy termékről, és hogy ki is tudjuk próbálni. Dávid egyeztetett időpontot a Lux képviselőjével, aki nagyon részletesen bemutatta a terméket és mi magunk is kipróbálhattuk.

 

Rendelkezik még más Lux termékkel?

Természetesen. Ha egyszer az ember találkozik egy márkával, amit megszeret, akkor ragaszkodik hozzá. Olyan, mint az autóvásárlás. Ha hosszú ideig kiszolgál egy autó, akkor biztosan ugyanazt a márkát fogom megvenni.

Ugyanilyen a Lux levegőtisztítója. Akkor győzött meg igazán, amikor pakolgattam, rendezgettem a levegőtisztító közelében és arra lettem figyelmes, hogy magasabb fordulaton kezdett el járni és a szennyezettséget mutató jelzőfény is átváltott lilára. Ekkor gondoltam, hogy jól felkeverhettem a levegőt, hogy ezt egyből érzékelte a levegőtisztító és el is kezdett dolgozni, hogy megtisztítsa.

 

Akkor ajánlaná másnak is a levegőtisztítót?

Nemcsak a levegőtisztítót, minden Lux terméket. A fiamnak is beszereztünk már egy levegőtisztítót, hiszen neki is van háziállata. Mióta neki is van levegőtisztítója, amikor átmegyek hozzá, akkor érezhető, hogy sokkal frissebb, tisztább a levegő.

Már a menedzserem, Gabi is beszerzett egy Lux levegőtisztítót, hiszen ő augusztus közepétől októberig szenved az allergiától. Kíváncsian várja az allergia beköszöntét, hogy mennyivel fogja könnyebben elviselni ezt az időszakot a levegőtisztítónak köszönhetően.

 

Önnek is az a tapasztalata, hogy egyre többen szenvednek allergiában?

Igen, sajnos egyre több embert érint a környezetemben is és látom, hogy mennyire szenvednek. Időnként én is észreveszem, hogy picit dugul az orrom. Mindenképpen szeretném megelőzni a bajt, mert egy énekesnek a legnagyobb ellensége többek között az allergia. Ennek függvényében használok propolisz cseppet és ezért szereztem be a levegőtisztítót is.

 

A téli időszakban is kifejezetten oda kell figyelni az egészségére, főleg, ha ebben az időszakban is folyamatosak a koncertek.                              

Igyekszem odafigyelni rá, hogy óvjam a hangom és vigyázzak az egészségemre. Sok jót hallottam a levegőtisztítóhoz tartozó párásítóról is, ami kifejezetten a téli időszakban nagyon hasznos, amikor több a baktérium és a fűtési szezon miatt szárazabb a levegő. Mindenképpen tervezem a beszerzését egy ilyen párásítónak.

 

Ha márkahű vásárló, akkor a konyha sem maradhat Lux termék nélkül.

Igen, van egy Lux Gourmet Chef konyhai robotgépem is, amit szintén imádok. Pillanatok alatt elkészül benne az étel és megőrzi a zamatát. Szintén a legjobb választás volt.

 

 Az Ön partnere az egészséges életért.

 

Csepregi Éva hivatalos weboldala: http://csepregieva.eu/site/