12.03.2018

Mit tegyünk, miután kilábaltunk egy megfázásból vagy influenzából?

Tudta-e, hogy a vírusos megbetegedések időszakában a baktériumok a környezetükből táplálkozva kettéosztódnak, a kórokozók pedig fogékony gazdatestet találva élősködés útján maradnak fent? Elgondolkodott-e komolyabban azon, hogyan tehet meg minden Öntől telhetőt a maximális védelem érdekében mind a betegségmegelőzés során, mind pedig az azt követő időszakban?

Nagyon fontos, hogy figyeljünk a higiéniára és gyakrabban mossunk kezet. Érdemes lehet a törölköző helyett inkább papírtörlővel megtörölni a kezünket, valamint többször fertőtleníteni otthon az olyan felületeket, melyekkel sokszor érintkezünk, mint a kilincsek.

Az otthonunk környezetének tisztaságát szem előtt tartva javasolt a gyakori felmosás és az ágyneműcsere. Ügyeljünk a lakás „kritikus” pontjainak alapos tisztítására, mint a mellékhelyiségek fertőtlenítésére, a szemetes többszöri kivitelére, vagy a benti por rendszeres letörlésére.

Jelentős értékkel bír a bő folyadék fogyasztása is: igazi kincsnek számítanak ilyenkor a kamilla, homoktövis, citromfű, hársfavirágzat, zsályavirágból készült gyógyteák, ezek segítenek az immunrendszer erősítésében és egyenként más-más jótékony hatással is rendelkeznek.

Ha nem sikerült fülön csípni a vírusokat még a megelőzési időszakban - mert valljuk be, ha sokat tartózkodunk emberek között, akár a villamoson közel egymáshoz kapaszkodunk, vagy köhögnek, tüsszentenek körülöttünk, ezt elég nehéz elkerülni, - tegyünk azért, hogy gyorsabban megerősödjünk, miután kilábaltunk a betegségből!

Fontos a friss, idénynek megfelelő gyümölcs és zöldség fogyasztása. Főként a sütőtök, feketeretek, káposzta, csicsóka, hagymafélék, cékla, torma, olajos magvak, gabonacsírák és a gabonafélék sokszínű felhasználása magas vitamin- és rosttartalmuk, valamint jótékony hatásuk miatt. Legyünk tudatosak! Válasszunk olyan ételeket, amelyek kiemelten sok C-vitamint tartalmaznak, valamint heti 3-4 alkalommal aktív testmozgással erősíthetjük ellenállóképességünket.

Amikor egy betegség következtében legyengültnek érezzük magunkat, ügyeljünk arra, hogy mindenképp meglegyen a szervezetnek szükséges, minimum 8 óra alvás. Továbbá habár kintről sem teljesen friss levegő jut be a lakásunkba, mégis nagyon fontos a folyamatos szellőztetés és a levegőcsere.

Mit tehetünk még annak érdekében, hogy minél kevesebb káros szennyeződést lélegezzünk be? Vajon létezik-e olyan eszköz, amely speciálisan a környezetünkben lévő vírusok és baktériumok csökkentésére alkalmazható?

A válasz: igen!

A kulcs egy HEPA szűrővel ellátott levegőtisztító használatában rejlik. Habár a piacon ma már nagyon sok légtisztító berendezés megtalálható, mégis vásárlás előtt legyünk körültekintőek, a kiválasztás során figyeljünk arra, hogy az adott készülék minél több szűrési szakaszban tisztítsa a levegőt.

A prémium minőségű Aeroguard 4S, a levegőtisztítók legújabb generációja. A mosható előszűrővel rendelkező termék aktív szénszűrőjének köszönhetően megköti a természetes, valamint kémiai eredetű gázokat. Ez a szűrési szint nagyon hatékony a dohányfüst és a főzéssel járó szagok csökkentésében. Az ún. DUOTRON technológia mérsékeli a vírusok és baktériumok számának növekedési ütemét a levegőben. A rendszer aktívan felveszi a harcot a betolakodó kórokozókkal és semlegesíti őket.

Kissé talán hosszúnak tűnik a lista, miszerint mennyi mindenre kell odafigyelnünk egészségünk megőrzése érdekében, mégis megéri! Ha néha megfázunk, vagy netán elkap minket egy vírus, hamarabb meggyógyulunk és a hangulatunk is összehasonlíthatatlanul jobb lesz. A tudatos életmód meghálálja a törődést.

Ismerje meg termékeinket, vegye igénybe ingyenes tanácsadásunkat, mely során személyre szabott megoldásokkal segítjük döntéseit egy egészségesebb lakókörnyezet megteremtésének érdekében.